Quarnero
Néhány nap alatt a Quarneróban az ember megszokja a tengert, a kabócákat, az olajfinomító látványát, amelynek a lángja fáklyaként világít az öbölben.
A halászfaluból lett Abbázia koronás fők, a magyar arisztokrácia és polgárság legendás üdülőhelye volt. Aztán jött a történelem: impériumváltás, olaszok, jugoszlávok, s ma már egyre kevesebben ismerik Opatija eredeti nevét.
„Horvátország Monte-Carlója”, „az Adria Nizzája” vagy kis iróniával „a tengerpart Siófokja”. Abbáziáról van szó, amely név ma már csak távoli emlékeket idéz, noha száz esztendeje még fogalom volt hazánk fiai körében:
a mai Opatija csupán egy Horvátország ezernyi üdülőhelye közül, kitüntetett szerepét, magyar múltját elfújta a bóra.
A Kvarner-öböl szelíd kékjével pántlikázott városka hihetetlen tempóban vált apró, mindössze százhúsz házat számláló halászfalucskából a Monarchia népszerű üdülőhelyévé. „A mai Abbázia ezelőtt ötven évvel mindössze egy romba dőlt, ódonszerű klastromból és néhány tengerparti halászkunyhóból állott” – írta 1894-ben a Vasárnapi Ujság, megemlékezve az első abbáziai nyaraló építtetőjéről, Iginio Scarpa fiumei kereskedőről, aki csupán véletlenül vetődött ide, de rabul ejtette a vidék festői szépsége. Egykori nyaralója, a Villa Angiolina egyébként ma is áll, a Horvát Turisztikai Múzeumnak ad otthont. Opatija turisztikai honlapján amúgy gondosan kerülik Abbázia múltjának, sőt még olasz nevének az említését is.